Művészeti terápia: módszer és hatás
A művészeti terápia definíció szerint olyan terápiás módszer, amely által egy trianguláris rendszerben a terapeuta, a kliens és maga az alkotás (Naumberg, 2001), egyaránt szerepet játszik a gyógyulásban, illetve traumafeldolgozásban. A művészeti terápia a lelki munkába komplex művészeti ágakat kapcsol be (zene, mozgás), de elsődleges területe a képi kifejezés, a vizuális alkotás.
A lelki problémák eredete a legtöbb esetben a múltbeli tapasztalatikkal, például a kliens kapcsolati mintával, tapasztalataival függ össze. A legtöbb kliens a terápiába veszteség, hiány, vagy konfliktus érzésekkel érkezik, melyeket legfontosabb kapcsolataiból hoz; nem minden esetben nyilvánvaló azonban, hogy a jelen problémáknak mely érzések a legfontosabb előzményei. A múlt pozitív és negatív kapcsolati tapasztalatai állandó részei a belső világunknak. Negatív érzelmi élményeinket, tapasztalatainkat ezzel együtt elfojthatjuk, elháríthatjuk, a tudattalanba süllyeszthetjük őket. (Mollon, 2000). A pszichodinamikus szemléletű művészeti terapeuták a tudattalan fogalmát azokra a tapasztalatokra értik, amelyek a jelenben nem tudatosak, azonban okokként, előzményekként befolyásolják a kliens aktuális életét és problémáit.
A művészeti terápiában a választott téma, a kliens aktuális érzései függvényében dől el. A képi megjelenítés általában sok új érzést hoz felszínre, amelyek mind a jelen problémára, mind a kliens egész élettörténetére nézve új szempontokat, értelmezési lehetőségeket kínálnak. A képalkotó munka során a kliens metaforikusan ragadja meg az önmagával, környezetével, és az őt körülvevő világgal kapcsolatos megéléseit. A képi kifejezés eszközével fokozatosan tudatosuló és megfogalmazódó érzések pontosabb tartalma tág körben változhat. Mearns és Thorne szerint a személyiség fejlődés során gyakran azok a mögöttes érzések és folyamatok a legfontosabbak, amiket a kliens még alig tud megfogalmazni, pl. "feketeség", "feszülés" stb. Az alkotás által "a tudat peremére" fókuszálhatunk; az itt található rejtett érzésekkel egyébként számos más terápiás ág is dolgozik, például a relaxációs és szimbólumterápia, vagy a fókuszolás.
A művészeti terápia nonverbális, tehát a belső érzések közvetlenül vizualitásba fordulhatnak, a verbális csatornán való kifejeződés nélkül. A rajzolás/festés így önmagában, visszajelzés nélkül is jótékony, feszültségtől mentesítő, érzelemszabályozást segítő, rekreációs hatású (Antalfai, 2016). A művészet terápia során az egyéni vagy a csoportos közös alkotás lehetősége biztosítja azt az ítélkezéstől mentes, feltétel nélkül elfogadó, biztonságos közeget, amelyben szabad önkifejezésre kerülhet sor. A kész produktum egyéni bemutatása és a közös asszociálás lehetőséget nyújt a legfontosabb tudatosuló érzések megfogalmazására, illetve a tőlük való eltávolodásra. Változó, és a terapeuta által szabályozható, hogy egy-egy létrejött alkotás "üzenetének" feldolgozására, átbeszélésére, tudatosítására hogyan, milyen mértékben kerül sor. (kompetens terapeuta mellett gyakorlatilag kizárható, hogy a művészeti terápia lelki túlterhelődést eredményezne.)
Ellentétben magával a klasszikus művészeti alkotással, a művészeti terápiára járó kliensek nem fontos, hogy célirányos készségekkel rendelkezzenek. Nem szükséges művészeti tapasztalat sem a képzőművészet, vagy más művészeti ág területén. A hagyományos értelemben vett esztétikus mű létrehozása a művészeti terápiának ugyanis nem célja.
A kreatív önkifejezés Winnicott (1999) szerint a személyiségfejlődésnek is az egyik legfontosabb tere, ahol közös alkotás zajlik a kliens és terapeutája között, az eredmény pedig leginkább azon múlik, hogy a kliens milyen fokon képes "játszani", alkotni. A művészeti terápiától fokozódó önismeret; az önreflexió, érzelemkifejezés és érzelemszabályozás fejlődése remélhető; mind egészségeseknél, mind klinikai csoportoknál általános személyiség fejlesztő hatás figyelhető meg.
A leterheltség pszichés állapotát kifejező mandala.
Gyermekkori emlékeket, az anyai minták megélését kifejező festmény.